S.M. Matrose - Harmat Lajos naplója

Mivel a napló egy békebeli, diplomáciai célú utazást örökít meg, sokszor olvashatunk díszlövésekről. A lövések száma természetesen nem esetleges: a flottánál pontosan meg volt határozva, hogy milyen rangú üdvözöltnek hány lövés „jár”.

Erről így ír Bélley Pál a Kíváncsiak Klubja című kötetben „Miért éppen 21 ágyúlövéssel fogadják az államfőket?” címmel:

„Berkó István Egyezer hadtörténelmi apróság című munkájában bukkantunk rá a következőkre:

"A haditengerészet hajói és hajórajai számára 1826-ban szabályzatot adtak ki a tiszteletadásokra vonatkozólag, amelynek egyes határozmányai mindvégig fennmaradtak. A tisztelgés mindegyikénél ágyúlövéseken kívül 3-13 Evviva volt kiáltandó az egész legénység részéről. Az Evviva helyett 1850 után hurrát kellett kiáltani. Az üdvkiáltás később csak igen magas állású személyek részére lett illetékes. Az uralkodónak járó tiszteletadás eredetileg az összes ágyú sortüzéből, a vitorlatisztelgésből (az összes legénység a vitorlarudakon) és 13 Evviva l’Imperatore e Re kiáltásból, később csak az összes hajó által adott 21 ágyúlövésből és 5 hurrá kiáltásból állott. A tábornagynak eleinte 19 ágyúlövés és hét Evviva, később csak lövés járt."

Ez az idézet arra engedne következtetni, hogy a 21 ágyúlövést a haditengerészetnél rendszeresítette először valamilyen katonai hivatalnok. De hogy miért esett a választás éppen a 21-re?

A választ egy öreg tiszt adta meg. Ő azt állította, hogy a 21-es szám véletlenül született. Ugyanis régen az ágyúkba való töltetet olyan ládákban szállították, amelyekben 3×7, vagyis 21 darab fért el. Így született meg, hogy valaki egyszer azt mondta: "Ha magas vendégünk megérkezik, lőjetek ki tiszteletére egy láda töltényt!" Így lett tehát az üdvlövések száma 21.„

Ezt a löveget Harmat Lajos annyiszor emlegeti, hogy megérdemli, hogy külön is szóljunk róla.

Az Erzherzog-osztály hajóinak fő tüzérségét ezek a 24cm kaliberű Škoda gyártmányú lövegek alkották, melyek két toronyban, párosával voltak elhelyezve. Űrméret-csőhossz arányuk (amit a kaliber utáni „L” szám jelöl) 40-es volt, azaz a lövegcső hossza 24cm * 40 = 960cm (lenne, ugyanis a Marine-Almanach kb. 12m-t ír, ez valószínűleg már a teljes löveg hossza).

Ezekben a lövegekben a következő típusú füstmentes lőpor-tölteteket használták: az M97a cső formájú típusból 21×5,8/700mm illetve 21×6,2/700mm méretűeket. Itt a számok jelentése, hogy 21mm volt a töltetek külső átmérője, 5,8 illetve 6,2mm a falvastagságuk, valamint 700mm a hosszuk. Ezekből annyit használtak, amennyi az adott lövegben az adott lövedékhez szükséges volt. A 24cm-es lövegnél általában éppen 61kg-ot.

A lövegcső (minden vele egybeépített alkatrésszel együtt) kb. 20t-t nyomott, a könnyű lövedék 190kg-ot, a nehéz 218kg-ot. A könnyű lövedék 830m/s, a nehéz 730m/s sebességgel hagyta el a csövet, és kb. 70cm edzetlen acélt tudott átütni, míg ugyanez az érték Krupp-féle páncélra 27,3cm.

Forrás: Almanach für die k. u. k. Kriegsmarine 1916

A déli Adrián található Cattarói-öböl, azaz a mai Kotori-öböl fjordszerű öbölrendszere volt a flotta legdélebbi kikötője, mely a napló ideje alatt azonban csak részlegesen volt kiépítve. Jelentősége a világháború alatt megnőtt, a támaszpontot jobban felszerelték. Pólához hasonlóan egy erődrendszer védte, bár ez erejében jócskán elmaradt a fő hadikikötő védrendszerétől, ám ugyanúgy ma is bejárható.

Bár az öböl nevét a város adta, a tényleges hadikikötő nem Cattaro városában kapott helyet, hanem a külső öbölrészekben, mert előbbi a később ellenségessé vált Montenegróhoz túl közel volt, a Lovcsenen, a határon felállított montenegrói ütegek könnyedén elérhették.

A Cattarói-öbölre kell gondolni akkor is, amikor az írások Kumbort (a tengeri repülők támaszpontja), Teodot vagy Castelnuovot (a nagyobb egységek horgonyzóhelye) emlegetik: mindegyik a Cattarói-öbölben található, bár nem a Cattarói-öbölrészben.

Bővebben az öbölről

Harmat Lajos Lucián Cziglerként emlegeti Luzian von Zieglert ellentengernagyot. Sajnos csak kevés adat érhető el Zieglerről. A Marine-Almanach 1916-os kiadásából lehet tudni, hogy akkorra nyugállományba vonult, már mint ellentengernagy. Szintén ott olvasható, hogy 1852-ben született, trieszti illetőségű. Sok kitüntetése mellett háborús éremmel is rendelkezett, tehát lehet, hogy csak az I. világháború alatt nyugalmazták.

Raguza, a mai Dubrovnik régi dalmát város az Adria déli részén, a Cattarói-öböltől néhány kilométerre északra. Hadikikötőként nem volt túl jelentős.

Bővebben Raguzáról

Az Isztrián található Póla, a mai Pula volt a Császári és Királyi Haditengerészet fő támaszpontja, a legjobban kiépített hadikikötő. Védett öblében rengeteg hajónak biztos horgonyzóhelyet adott, míg a tengerészeti Arzenál műhelyeiben és dokkjaiban bármelyik hajót ki tudták javítani, karban tudták tartani. Nem csoda hát, hogy a magyar tengerész tízparancsolatban is szerepel Póla.

A lobogómutató kötelék csatahajóit két romboló, az "Uskoke" és a "Scharfschütze" kísérte.

A Huszár-osztály főbb jellemzői:

A hajók nevében az „Erzherzog”-ot, azaz főherceget a naplóíró csak „Eh”-nak rövidíti.

Az Erzherzog-osztály főbb jellemzői:

Az osztrák–magyar haditengerészet egységeit általában az „S.M.S.” előtaggal a nevük előtt emlegették és emlegetik. Ennek a rövidítésnek a feloldása nem más, mint „Seiner Majestäts Schiff”, azaz „Őfelsége hajója” – mármint a császár és királyé. Némi bizonytalanságra adhat okot, hogy a korabeli német császári hajóhad ugyanezt a jelölést használta.

Sajnos a szerzőről elég keveset tudunk, annyit azonban mégis, hogy 1884. március 25-én látta meg a napvilágot valahol a Délvidéken. Szülei Harmat Ármin és Grószman Ernesztin. Hét testvére volt, Károly, Miklós, Sándor, Szerénke, Olga, Ági és Lujza. Néhányukat a naplóban is megemlíti. 1946. január 26-án, 62 évesen hunyt el agyvérzésben Kaposváron.